BIRSünk a Fiatalok Lendület Program keretében az EU soros elnöksége kapcsán,
nemzetközi pályázatot nyert fiatalok tanulmányútjára Ciprusra, EuroHopper hálózati együttműködésben.
Az EuroHopper projekt célja, hogy a fiatalok jobban megismerjék az őket körülvevő európai környezetet. A vendéglátó országban való tartózkodásuk ideje alatt a fiatalok beleláthatnak az Európai Unió Tanácsának működésébe, megismerik az EU politikai szervezetét, különböző intézményeket, nagykövetségeket látogatnak meg, valamint találkozhatnak más európai fiatalokkal is. A program során az önreflexióra, a kreativitásra, a kezdeményezőkészségre, valamint az aktív részvételre helyeződik a fő hangsúly. A nemzetközi környezetbenzajló projekt fontos szerepet játszik az egymás iránti megértésben, az értékek és vélemények cseréjére buzdítja a fiatalokat.
A projektre Lettországból, Ciprusról, Németországból, Magyarországról érkező fiatalok. A
projekt helyszíne Ciprus lesz, az időtartama az őszi szünetre október 24- november 3 közötti időszakra esik.
A ciprusra induló birses csapat már összeállt, nekiálltunk a készülődésnek.
A projektről további információk: http://eurohopper2010.wordpress.com/